Az Amplifying Glass nevű honlapon november 10-én megjelent egy cikk arról, hogy a Disney bejelentette az első olyan rajzfilmjének előkészületeit, amelynek végén meleg főhősök élnek boldogan, amíg meg nem halnak. A hír sajnos kacsának bizonyult, de sokan komolyan vették Jeffrey A. Miles A hercegek és a kincs című könyvének mesefilmes adaptációját – például mi is.
Tévedni emberi dolog – főleg, ha olyan témáról van szó, ami sok ember gyengéjére tapint rá. Nem voltunk egyedül a lelkesedéssel: az eredeti cikket a mai napig 318 ezren osztották meg. A Humen honlapján is szinte rekordsebességgel érkeztek a like-ok, amíg rá nem eszméltünk a bakira. Az Amplifying Glass egyébként a Hírcsárda amerikai, főleg kulturális „hírekkel” foglalkozó megfelelője. A szerkesztők egyértelműen leírták, hogy cikkeikkel „az amerikai élet nevetséges természetéből” akarnak viccet csinálni. Akkor mégis hogyan és miért nem figyeltek fel erre olvasók ezrei?
Talán azért, mert ki vagyunk éhezve a jó hírekre. Sajnos mi is szembesülünk azzal a helyzettel, hogy a „meleg világ” hírei legtöbbször valamilyen negatív tartalommal bírnak. Beszélhetünk arról, hogy Putyin mit művel már megint, vagy hogy Ugandában tömegesen akarják irtani a melegeket – de ezek az események nem illeszkednek abba a tudatosan vagy tudat alatt elképzelt világképbe, amelyben a jogok és lehetőségek nem a szexuális orientáción alapszanak. Persze örülünk, ha egy-egy celeb éppen házasodik, vagy egy újabb prominens közéleti személy bújik elő abból a bizonyos szekrényből, de ezek az egyéni sikersztorik csak tovább fokozzák a várakozásainkat. Egy meleg témájú Disney rajzfilm nem nagy dolog, de kollektív siker lehetne/lehetett volna, ami már egy határozott lépés a vágyott cél elérése felé.
Vajon a világ mai állása szerint készülhetne-e egy meleg főhősöket felvonultató rajzfilm gyerekeknek egy hollywoodi gigastúdió gondozásában? És ha elkészülne, hogyan reagálnának rá az emberek?
A második kérdésre maga az eredeti álhír szerzője adja meg a választ. Az általános lelkesedés mellett azonnal támadást indítanánk azok a csoportok, akik képtelenek elvonatkoztatni a társadalmilag és helyenként alkotmányilag elfogadott, berozsdállt családmodelltől – élükön a radikális keresztény szervezetekkel. A (többszörös idézőjel és irónia) „meleg propaganda” főleg a gyerekeknek szánt tartalmak esetében olaj a tűzre, mivel a szembenálló felek a mai napig nem tudnak dűlőre jutni abban a kérdésben, hogy befolyásolja-e a gyerekek fejlődését a csókolódzó férfiak látványa. Az most mindegy, hogy a pszichológusok többsége szerint a szexuális orientációt nem lehet „tanítani” – végül is vannak olyanok is, akik még mindig szentül hiszik, hogy a Nap kering a Föld körül. És ha már a rajzfilmeknél tartunk: az különösen érdekes, hogy miért lehet megkerülhetetlen és problematikus tulajdonság az azonos neműekhez vonzódás és miért nem az, ha teszem azt a főhősnő egy békába szeret bele…
Ha el is készülne egy ilyen rajzfilm, egyáltalán nem biztos, hogy eljutna a célközönséghez – a gyerekekhez. Az MPAA (Motion Picture Association of America), amelynek tagjai az Amerikában forgalomba kerülő filmek korhatár-besorolását végzik, elég szigorú, de azért korrekt szabályokat követve osztályozzák a benyújtott alkotásokat. Csak az a baj, hogy míg a „heteroszexuális” tartalmak részletesen, szinte matematikai pontossággal szerepelnek ebben a szabályozásban, addig ugyanezek „meleg” megfelelői nem kaptak benne helyet. Ennek következtében elég gyakran előfordul, hogy a szervezet konzervativizmusa miatt egy meleg csók sokkal súlyosabb „kihágásnak” számít. Az utóbbi időben több ítélet is kivágta a biztosítékot filmértő körökben. A Feláldozhatók harmadik része, amiben percenként tucatjával robbannak cafatokra az emberek, csak PG-13 besorolást kapott (azaz 13 éven aluliaknak nem ajánlott). Ehhez képest a Love is Strange, ami két hatvan év feletti meleg férfi szerelmi története össze-vissza két darab csókjelenettel, pedig R kategóriába került (azaz 17 éven aluliak csak szülői felügyelettel nézhetik meg). Vajon megkapná-e a két meleg herceg története a G (ártalmatlan családi film) vagy PG (szülői felügyelettel bárki) besorolást, amelyekkel a célközönség elérhető lenne?
A Disney is igen kemény fába vágná a fejszéjét. Lehet, hogy lelkes támogatói az LMBTQ célkitűzéseknek, de ebben az anyagias világban elég merész dolog packázni a fizető közönséggel. Mert az egyáltalán nem kizárt, hogy a gyerekek a maga természetességében fogadnák el a történetet, de a mozijegyet mégiscsak a szülő veszi meg. Legyen bármilyen jó a film, a téma megosztó volta miatt sok szülőnek esze ágában sem lenne elvinni a csemetét a moziba. És az is lehet, hogy a stúdió következő filmjeire sem. Ezt pedig még egy Disney sem engedheti meg magának.
Szóval úgy tűnik (de ne legyen igazam), hogy a világ még nem készült fel A hercegek és a kincs filmváltozatára. Pedig igény lenne rá. Úgyhogy maradnak a rejtett utalások és az elhullajtott morzsák.
