Egy budapesti főorvos szerint igen, mondván, hogy annak idején a mi körünkben terjedt el a betegség, ami a mai napig fennáll.

December 1. az AIDS világnapja. Csupán három nap telt el, de még mindig emlékszem miket hallottam az aznapi sajtótájékoztatón és az utána következő előadáson.

Mindig foglalkoztatott a téma, és én is, mint sokan mások féltem és félek ettől a betegségtől.
Személy szerint én 16 évesen kerültem bele a melegek világába. Régebb óta tisztában voltam magammal, de vidékiként hála Istennek sok dologból kimaradtam, amibe manapság a fővárosi meleg fiúk, szintén nagyon fiatalon beleesnek. Azóta lassan 5 év telt el, és a HIV vírussal én is egyre kevesebbet foglalkoztam. Persze mindig ott motoszkált a fejemben a megfertőződés lehetősége és a védekezés fontossága, de ennek ellenére én is csináltam hülyeségeket, és lehet, hogy épp a szerencsének köszönhetem, hogy egészséges vagyok.

Mint ahogyan én, mások is egyre kevesebbet foglalkoztak a témával, ami az újonnani HIV fertőzöttek ismét megemelkedett számán is látszik. A sajtótájékoztatón elmondták, hogy az utóbbi fél évben annyi új beteget regisztráltak, mint a tavalyi évben összesen! Magyarországon ezen emberek döntő többsége homoszexuális férfi, mint ahogy az összes, körül-belül 3000 magyarországi fertőzött nagyobb hányada is. Habár világviszonylatban a heteroszexuális HIV betegek vannak többségben –ami az Afrikai helyzetnek köszönhető, a fejlődő országokban mi melegek visszük a prímet. Éppen ezért, még ha véletlenül is, hangzott el az Egyesített Szent István és Szent László kórház egyik főorvosa szájából, külön előadásán, hogy az AIDS a melegek betegségének mondható, mivel annak idején a mi körünkben terjedt el, ami a mai napig fennáll. Ennek okát az „életvitelünkkel” magyarázta, miszerint míg a heteró férfiaknak „meg kell szenvedniük” azért, hogy együtt lehessenek egy nővel, addig minekünk ez csak pár kattintás egy telefonos applikáción. Véleményem szerint ez egy tanult embertől még véletlenül sem hangozhat hülyébben, hiszen maga a feltevés, nemhogy ma, de még annak idején is felháborító volt.

Mielőtt megnéznénk pár statisztikát, és megdöbbentő adatot, gyorsan tisztázzuk: a HIV nem egyelő az AIDS-el!

HIV pozitívként a mai gyógyszeres kezelés mellett a megfertőződést követően akár 50 évet is élhet még a beteg, az AIDS ezzel szemben már a fertőződés utolsó stádiuma, mikor is az immunrendszer teljesen ellenállás képtelenné válik, és különböző fertőzések miatt beköszönt a halál.

Nézzük akkor meg a HIV terjedését világszerte.

Habár elmondtuk, hogy a fejlődő országokban mi melegek vezetünk, azt is el kell mondjuk, hogy ennek ellenére a heteroszexuális nők száma is emelkedik a HIV fertőzöttek körében. Európát tekintve keleten a legrosszabb a helyzet, főként az intravénás drogosok miatt, Amerikában a legtöbb fertőzött pedig a fekete melegek közül kerül ki.
A fertőzés átvitelének legjellemzőbb formáit Európában az alábbi képen láthatjátok:

A fertőzések számának ismételt növekedése a homoszexuálisok körében az új „technológiáknak” és felelőtlen viselkedési formáknak is köszönhető, melyek növelik az átvitel veszélyét. Ilyen például a „poppers” és a fisting, vagy a sötétszobák használata.

Dr. Újhelyi Eszter, az Egyesített Szent István és Szent László kórház laborvezetője külön elmondta, hogy a heteroszexuális párok között is egyre nagyobb divat az anális szex, innentől fogva nem számít, hogy a felállás két férfi, vagy egy férfi és egy nő. Mivel a statisztikák csak a regisztrált betegeket mutatják, abban sem lehetünk 100%-ig biztosak, hogy a tényleges, fejlődő országokban élő HIV pozitívak többsége homoszexuális.
Annyi azonban biztos, hogy a világon csak a regisztrált betegek száma eléri a 30 milliót, akiknek 6%-a intravénásan, 1%-a anyától, a többiek pedig mind szexuális, vagy egyéb úton kapták el a fertőzést.
Ebből a 30 millióból több mint 24,5 millió fertőzött Dél-Afrikában él, ahol  a lakosság jó része HIV pozitív, és több mint 40%-ukat csak késői AIDS stádiumban szűrik ki. A Szaharától délre eső Szváziföldön például minden harmadik ember fertőzött, ennek ellenére csökken a fertőzések száma a kontinensen a gyógyszerek elterjedése miatt.

Amit még érdemes megemlíteni, hogy Afrika után Ázsia déli része, majd pedig Észak-Amerika, Nyugat és Közép-Európa következik.

Érdekesség, hogy Romániába annak idején a Brazil tengerészek vitték a kórt, „jó szándékkal”, ugyanis vért adni mentek, de az akkori, ’80-as évek végén fennálló rossz körülmények miatt nem megfelelően szűrték őket, és több gyerek megfertőződött a kórházakban. Az európai népesség 1%-a egyébként immunis a HIV vírusra, és a világon eddig összesen két embernek sikerült kigyógyulnia a betegségből.
Hogy kicsit még jobban megrémisszelek titeket, még el kell mondjam, hogy a világon naponta, átlagosan 6000 HIV pozitív személyt regisztrálnak és minden harmadik gyermek fertőzött.

Hogy idáig senki se jusson el nagyon fontos, hogy ha akármekkora esélyét is látjátok annak, hogy elkaphattátok a vírust, azonnal menjetek szűrésre!
Bármennyire nem szerettek „zokniban lábat mosni”, mindig húzzatok gumit, vagy ha párkapcsolatba kezdtek, és nem akartok mindig ezzel szöszmötölni, menjetek el közösen egy szűrésre, hiszen gyorsteszttel már 20 percen belül megtudhatjátok az eredményt, ezen kívül interneten rendelhetőek úgynevezett nyálminta vételes gyorstesztek is. Persze a hosszabb és alaposabb teszteredményeket érdemes kivárni, hiszen az is csak két hétbe telik.
A vírus egyébként 4 óra alatt épül be a génállományba, tehát ez idő alatt még visszafordítható a folyamat!

Ha már megtörtént a baj, akkor sem dőlt össze a világ! Mint már fentebb írtuk, bő 50 évet el lehet még élni a betegséggel együtt megfelelő gyógyszeres kezelés mellett.

Sok tévhit él a HIV fertőzöttségről, holott közel sem annyira vészes a helyzet. Akár védekezés nélkül is szexelhet egy HIV pozitív és gyereket is nemzhet. Mindehhez azonban elengedhetetlen a gyógyszeres kezelés! A gyógyszerek úgymond „vírustemetőkbe” kényszerítik a vírust, így eltűnik a vérből és testnedvekből, az átvitel lehetősége pedig 1%-ra csökken. Annak érdekében azonban, hogy véletlenül se essen senki ebbe az 1%-ba igen is ajánlott a védekezés!
Az elmúlt években több cikket is olvashattunk HIV „ellenszerekről”, viszont aki ezt tényszerűen értelmezte, annak el kell mondjam: tévedett.

A két legelterjedtebb híresztelés egy Stribild nevezetű amerikai gyógyszerről, a másik pedig egy úgynevezett MX2 génről szólt, mellyel Londonban kísérleteznek.
A helyzet a következő: a Stribildhez hasonló gyógyszer Magyarországon is kapható, azonban sem az, sem a Stribild nem ellenszer! Ugyan úgy élete végéig kell szednie a páciensnek annyi különbséggel, hogy nem 4-5 bogyót kell bekapkodnia, hanem össz-vissz csak egyet. A génvizsgálat pedig a jövő zenéje, de egyet az orvosok is bizton állítanak: a HIV végső elpusztításának titkát a géntechnológia rejti.

----

Érdemes elolvasni a Humen Online-on ebben a témában írt cikkünket is.

Az Amplifying Glass nevű honlapon november 10-én megjelent egy cikk arról, hogy a Disney bejelentette az első olyan rajzfilmjének előkészületeit, amelynek végén meleg főhősök élnek boldogan, amíg meg nem halnak.  A hír sajnos kacsának bizonyult, de sokan komolyan vették Jeffrey A. Miles A hercegek és a kincs című könyvének mesefilmes adaptációját – például mi is. 

Tévedni emberi dolog – főleg, ha olyan témáról van szó, ami sok ember gyengéjére tapint rá. Nem voltunk egyedül a lelkesedéssel: az eredeti cikket a mai napig 318 ezren osztották meg. A Humen honlapján is szinte rekordsebességgel érkeztek a like-ok, amíg rá nem eszméltünk a bakira. Az Amplifying Glass egyébként a Hírcsárda amerikai, főleg kulturális „hírekkel” foglalkozó megfelelője. A szerkesztők egyértelműen leírták, hogy cikkeikkel „az amerikai élet nevetséges természetéből” akarnak viccet csinálni. Akkor mégis hogyan és miért nem figyeltek fel erre olvasók ezrei?

Talán azért, mert ki vagyunk éhezve a jó hírekre. Sajnos mi is szembesülünk azzal a helyzettel, hogy a „meleg világ” hírei legtöbbször valamilyen negatív tartalommal bírnak. Beszélhetünk arról, hogy Putyin mit művel már megint, vagy hogy Ugandában tömegesen akarják irtani a melegeket – de ezek az események nem illeszkednek abba a tudatosan vagy tudat alatt elképzelt világképbe, amelyben a jogok és lehetőségek nem a szexuális orientáción alapszanak. Persze örülünk, ha egy-egy celeb éppen házasodik, vagy egy újabb prominens közéleti személy bújik elő abból a bizonyos szekrényből, de ezek az egyéni sikersztorik csak tovább fokozzák a várakozásainkat. Egy meleg témájú Disney rajzfilm nem nagy dolog, de kollektív siker lehetne/lehetett volna, ami már egy határozott lépés a vágyott cél elérése felé. 

Vajon a világ mai állása szerint készülhetne-e egy meleg főhősöket felvonultató rajzfilm gyerekeknek egy hollywoodi gigastúdió gondozásában? És ha elkészülne, hogyan reagálnának rá az emberek? 

A második kérdésre maga az eredeti álhír szerzője adja meg a választ. Az általános lelkesedés mellett azonnal támadást indítanánk azok a csoportok, akik képtelenek elvonatkoztatni a társadalmilag és helyenként alkotmányilag elfogadott, berozsdállt családmodelltől – élükön a radikális keresztény szervezetekkel. A (többszörös idézőjel és irónia) „meleg propaganda” főleg a gyerekeknek szánt tartalmak esetében olaj a tűzre, mivel a szembenálló felek a mai napig nem tudnak dűlőre jutni abban a kérdésben, hogy befolyásolja-e a gyerekek fejlődését a csókolódzó férfiak látványa. Az most mindegy, hogy a pszichológusok többsége szerint a szexuális orientációt nem lehet „tanítani” – végül is vannak olyanok is, akik még mindig szentül hiszik, hogy a Nap kering a Föld körül. És ha már a rajzfilmeknél tartunk: az különösen érdekes, hogy miért lehet megkerülhetetlen és problematikus tulajdonság az azonos neműekhez vonzódás és miért nem az, ha teszem azt a főhősnő egy békába szeret bele… 

Ha el is készülne egy ilyen rajzfilm, egyáltalán nem biztos, hogy eljutna a célközönséghez – a gyerekekhez. Az MPAA (Motion Picture Association of America), amelynek tagjai az Amerikában forgalomba kerülő filmek korhatár-besorolását végzik, elég szigorú, de azért korrekt szabályokat követve osztályozzák a benyújtott alkotásokat. Csak az a baj, hogy míg a „heteroszexuális” tartalmak részletesen, szinte matematikai pontossággal szerepelnek ebben a szabályozásban, addig ugyanezek „meleg” megfelelői nem kaptak benne helyet. Ennek következtében elég gyakran előfordul, hogy a szervezet konzervativizmusa miatt egy meleg csók sokkal súlyosabb „kihágásnak” számít. Az utóbbi időben több ítélet is kivágta a biztosítékot filmértő körökben. A Feláldozhatók harmadik része, amiben percenként tucatjával robbannak cafatokra az emberek, csak PG-13 besorolást kapott (azaz 13 éven aluliaknak nem ajánlott). Ehhez képest a Love is Strange, ami két hatvan év feletti meleg férfi szerelmi története össze-vissza két darab csókjelenettel, pedig R kategóriába került (azaz 17 éven aluliak csak szülői felügyelettel nézhetik meg). Vajon megkapná-e a két meleg herceg története a G (ártalmatlan családi film) vagy PG (szülői felügyelettel bárki) besorolást, amelyekkel a célközönség elérhető lenne? 

A Disney is igen kemény fába vágná a fejszéjét. Lehet, hogy lelkes támogatói az LMBTQ célkitűzéseknek, de ebben az anyagias világban elég merész dolog packázni a fizető közönséggel. Mert az egyáltalán nem kizárt, hogy a gyerekek a maga természetességében fogadnák el a történetet, de a mozijegyet mégiscsak a szülő veszi meg. Legyen bármilyen jó a film, a téma megosztó volta miatt sok szülőnek esze ágában sem lenne elvinni a csemetét a moziba. És az is lehet, hogy a stúdió következő filmjeire sem. Ezt pedig még egy Disney sem engedheti meg magának. 

Szóval úgy tűnik (de ne legyen igazam), hogy a világ még nem készült fel A hercegek és a kincs filmváltozatára. Pedig igény lenne rá. Úgyhogy maradnak a rejtett utalások és az elhullajtott morzsák.

A pitiánerség új csúcsait lovagolta meg a szentpétervári ZEFSz vállalat, amely Tim Cook Apple-vezér coming out-ja után eltávolíttatta a Szentpétervári Informatikai Kutatóegyetem előtt álló, ember nagyságú iPhone-szobrot. A helyi építőiparban és pénzügyekben tevékenykedő cég szerint Cook azzal, hogy „nyilvánosan szodómiára buzdított”, megsértett egy Oroszországban tavaly óta hatályban lévő törvényt, amely tiltja a „homoszexuális propagandát” – bármit is jelentsen ez a zavaros kifejezés.

A probléma egyébként éppen az, hogy a kifejezés bármit jelenthet, amit a törvény alkalmazói bele akarnak látni. Ugyanúgy vonatkozhat kézenfogva sétáló párokra, mint egy, a hagyományos családmodellt megkérdőjelező újságcikkre vagy akár a pétervári iPhone-szoborra. Az olyan futóbolondok, mint a Vlagyimir Putyin pártjának képviselőjeként a városi képviselőtestületben ülő Vitalij Milonov pedig ki is használja ezt a zavaros fogalmazást. Milonov volt az, aki szerint Cook „trippert, AIDS-t és ebolát (!) is behozhat” Oroszországba, csak mert meleg. Tavaly még „csak” a fürdőruhában való nyilvános mutatkozást akarta betiltani a városban.

Idióták mindenhol vannak, sőt – hisz tudjuk – sok helyen képviselői mandátummal is rendelkeznek. A probléma azonban az, hogy Milonov és a ZEFSz ámokfutásukat a népszerűségével a közvéleményre is kiható Putyin csendes támogatása mellett végzik. A teljesen értelmetlen „propagandatörvény” célja ugyanis a homoszexualitás és a pedofília közé tett egyenlőségjellel az orosz elnök ultrakonzervatív szavazóbázisának megerősítése és természetesen a gazdasági problémákról történő figyelemelterelés volt. Putyin a nemzetközi kritikákat a szélsőségesek jól ismert, cinikus mondatával rendezte le: „Én nem vagyok homofób, számos barátom is meleg…”. És persze rámutatott, hány nyugati országban diszkriminálják így vagy úgy a melegeket. Ismerős.

A melegek viszont biztosan nem érzik úgy, hogy Putyin a barátjuk lenne. A törvény hatályba lépése óta nemcsak a Milonov-félék által hangoztatott ordas baromságok szaporodtak meg, hanem a melegek elleni erőszak is. Az áldozatok pedig csak ritkán számíthatnak a rendőrség jóindulatára. 

Az orosz társadalom nyitottabb részét szerencsére az ilyen törvények nem hajszolják bele a gyűlölködésbe. A szobor elmozdítására sokan pl. azzal reagáltak a Twitteren, hogy a felelősök először nyilván saját agyukat mozdították el a helyéről. Megint mások gúnyosan azt tanácsolták a városvezetésnek, hogy nevezze át a Pjotr Iljics Csajkovszkijról elnevezett közterületeket is, hiszen Oroszország talán valaha volt legnagyobb zeneszerzője szintén meleg volt. Még az egyébként kifejezetten nacionalista ellenzéki vezető, a korrupcióellenes tevékenységéről ismert Alekszej Navalnij is úgy kommentálta a döntést: „Micsoda barmok!”

Csakhogy az ilyen megszólalók száma is csökken: az orosz kormány egyre keményebben lép fel a nyitott, kritikus, elfogadó gondolkodás ellen. A legbeszédesebb talán éppen annak a Dozsgy televíziónak a reakciója volt a szobor-ügyre, amelyet a hatóságok idén minden lehetséges eszközzel el akartak hallgattatni. A tévé az elszállított iPhone-szobor mellé egy Ukrajnában idén tavasszal ledöntött Lenin-szobrot állított.

Merthogy az ügy sokaknak valóban a Nyugat és Kelet, a fejlett, elfogadó, demokratikus társadalom és a diktatórikus, kirekesztő erőkultusz közti választást szimbolizálja. Nem véletlen, hogy az iPhone-szobrot elmozdító cég a homoszexualitás „bűne” mellett az Apple-t az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség kémének is nevezte. És nem véletlen, hogy a volt szovjet Lettország külügyminisztere, Edgars Rinkevics éppen mostanra időzítette az európaiság melletti hittételnek is felfogható coming outját.

A választás nem nehéz. Legalábbis nem kellene annak lennie. Amíg viszont mi itt, Európában nem tesszük egyértelművé, hogy elutasítjuk az értelmetlen kirekesztést, a homofóbiát eszközként használó diktátoroknak mindig lesz kire mutogatniuk. 

Tudtátok, hogy mi, melegek egy globális méretű összeesküvés részei vagyunk? Nem? Pedig az amerikai Family Research Council (Családkutató Tanács) elnöke szerint igen. 

Tony Perkins, aki már 2003 óta vezeti az intézményt, nem átallja folyton a világ elé tárni összeesküvés-elméleteit. Legújabb vesszőparipája két, külön-külön is elég érdekes, kombinálva azonban felettébb szórakoztató teóriából tevődik össze: 

1: Globális felmelegedés márpedig nem létezik. 

A témával kapcsolatos kutatások 90%-a szerint az emberi tevékenységből eredő globális felmelegedés igenis létezik, amit a fejlett ipari országok is szinte mind elismernek. Persze ott az a maradék 10%, szóval akár teret is engedhetünk a kétségeknek. Ebben az esetben tekintsünk el a partra vetett bálnák és az olvadó jégsapkák látványától. 

2: A melegek házassága természetellenes, mert nem vezet reprodukcióhoz. 

Gyanítom az olvasók jelentős része ismeri ennek a nézetnek a pro és kontra oldalát is. Szintén tekintsünk el attól, hogy a házasság, mint társadalmi intézmény teljes mértékben emberi találmány (látott már valaki hattyúkat anyakönyvvezető elé járulni?), illetve a „normális” házasságok sem mindig járnak utódnemzéssel. 

Tony Perkins (akinek neve hallatán nem tudok nem a Psycho főszereplőjére gondolni) egy briliáns logikai csavarral fűzi össze a fenti két állítást. Vannak ugye azok az emberek, akik el akarják hitetni velünk, hogy a globális felmelegedés létezik, aminek oka a Föld túlnépesedése. Ezért ezek az elgórista fráterek elkezdték a melegjogokat és életmódot propagálni a médiában. Hogy miért? Mert így egyre több meleg lesz és egyre kevesebb gyerek születik, ami hosszú távon megoldja a túlnépesedés problémáját. Hát így!

A kiváló logikai érzékkel megáldott aktivista barátunk majdnem a szenátorjelöltségig vitte és egyik fő szószólója volt a Kaliforniában megszavazott (majd 2013-ban eltörölt) melegházasságot tiltó törvényjavaslatnak, a Prop 8-nak. Mindeközben sikerült lebratyiznia egy volt Ku Klux Klan-os vezetővel, valamint támogatóiknak emailben szétküldeni Museveni ugandai elnök egyik „keresztény értékeket és nemzeti bűnbánatot” szimbolizáló, „halál a buzikra” típusú beszédét. 

Mindenesetre ha jövő nyáron már nem lesz olyan meleg, akkor az nekünk köszönhető.

Augusztus utolsó napján fogtam a fél életemet és összepakoltam egy hatalmas bőröndbe, majd meg sem álltam a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérig. A végállomás Varsó volt. Azóta, közel két és fél hónapja itt élek és dolgozok. 

Ennyi idő épp elég arra, hogy már ne turistaként tekintsek a lengyel fővárosra és írjak arról is, milyen itt magyar melegként és egyáltalán melegként élni. Szeptember első hetében önként bedobtam magam a mélybe és regisztráltam pár társkereső oldalra. Becsapós volt a helyzet, mert míg odahaza a PlanetRomeo felér egy telefonkönyvvel, addig itt csak a harmadik helyen búslakodik a nagy homárversenyben. A fellow.pl a legnépszerűbb és szorosan a nyomában ott a kumpello.pl is.

Mindkét oldal remek, az viszont kevésbé, hogy az adatlapom látogatóinak 90 százaléka képtelen feldolgozni, hogy nem beszélek lengyelül. Illetve minimálisan hebegek, de ezt igyekszem titkolni, mert amint egy lengyel megtudja, könyörtelenül és kizárólag csak az anyanyelvén hajlandó kommunikálni. De nem hibáztatom őket, amiért lengyelül próbálnak felszedni, hisz mindkét oldal alapvetően a helyi srácoknak készült.

Akivel aztán eljutunk oda, hogy átváltunk angolra, egészen elképed. Mégis mit keres itt egy külföldi, miért akar egy olyan országban dolgozni, ahonnan már legalább 2-3 millióan költöztek Nyugat-Európába és ennél is többen vágynak el? Van aztán más furcsaság is. Itt mintha mérgeznék a vizet, majdnem minden fiú az edzőcipőkre és a fehér zoknikra gerjed, egy nem elhanyagolható mennyiségű adatlapnál a katonai szerelés és a gépfegyver is gyengéden beépül a feltöltött képek közé. Egy szexisen szőrös láb többet ér az itteni húspiacon mint a formás popsi.

A helyiek tapasztalata, hogy mindenki csak baszni akar. Komoly kapcsolatra nagyon kevesen, szinte senki sem vevő. Én is folyamatosan kapom Romeón a meghívókat a bareback gruppenpartikra. Talán ezért sem meglepő, hogy találkoztam már olyan sráccal, aki bár nagyon jó munkája, szép élete, elfogadó környezete van, ha választania kellene, mégis inkább heteró lenne. A lengyel lányok ugyanis eltökéltek, 25 éves korukra már mind férjet és gyereket szeretne magának. Egy 25 éves meleg fiú azonban még csak töpreng, kit húzzon legközelebb a farkára.

A komolyan vehető meleg szórakozóhelyeket egy kezemen meg tudom számolni. A két nagy vetélytárs a Glam és a Toro, utóbbiról sokat elmond, hogy a sötétszobás-kabinos rész kiteszi a hely legalább felét és úszik a poppers mindent átható szagában. A tánctéren jellemzően olyan zene megy, ami Budapesten már hét évvel ezelőtt (amikor én először szippantottam egy nagyot a magyar meleg éjszakába) is ciki volt. Legalább az árak abszolút barátiak, a belépő megáll 1000-1200 forintnál és a pultosok mind beszélnek angolul.

Hogy mennyire elfogadó, toleráns a város? Tanulságos példa, hogy már láttam fiúkat kézenfogva sétálni a belvárosban. Összehasonlításul leírom, hogy annak idején, mikor három hónapig Brüsszelben laktam, ez a szám ott sem ment egy fölé. Pedig Belgium igazi homokánaán, 2004 óta melegházasság és örökbefogadás is van, még a miniszterelnökük is meleg. Az utcán sétálva bár itt annyiszor nem szirénázik a gayradarom, mint odahaza, de természetanya azért elkényeztet.

Annak, aki nem járt még Varsóban, azt mondanám érdemes kijönni, ha többre nem is, legalább egy hétvégére. Annyi bőven elég. Nem véletlenül kevesebb itt a turista, mint Gdanskban a tengerparton, vagy délen, Krakkóban. Varsó elsősorban gazdasági és politikai központ, a második világháborúban gyakorlatilag a földdel tették egyenlővé. De ha alacsony elvárásokkal érkezzünk, kellemes meglepetésekben lesz részünk a kultúra, a kaja és a pasik terén is.

Mi is juthat eszünkbe egy olyan musicalről, amelynek egy melegek által használt telefonos társ/partnerkereső applikáció a központi témája? Aztán megnézzük Zachary Halley Grind című, fesztiválokat megjárt rövidfilmjét és kiderül, hogy a meleg világ nem mindig csak rózsaszín.

A történet főszereplői a virtuális társkeresés sztereotipikus alakjai. Van egyfelől a csúnyácska, de kreatív, okos és írásban igen megnyerő fiú, aki általában elutasítással végzi az ismerkedős kalandokat. Másfelől ott van a gyönyörű, aranyos, de agyilag meglehetősen egyszerű címlapmodell, aki az egyéjszakás kalandok királya. Csak az a baj, hogy ennél tovább ő sem jut, mert aztán beszélgetni is kellene. Elhatározzák, hogy összedobják, amijük van: a szépfiú képeivel és az okos srác szövegével hoznak össze találkákat a New York-i éjszakában. Az eredmény látszólag magáért beszél, de helyzet csak frusztrációt és csalódást szül mindkét, avagy mindhárom fél részéről. A konklúzió szélsőséges, de még dalban elmondva is megdöbbentő – sohasem tudhatod, kivel beszélsz. (A filmet megnézhetitek itt)

 Kép forrása: https://www.facebook.com/GrindTheMovie

A film persze amerikai, így az ember számít rá, hogy egy sötét sikátorban csak sötét dolgok történhetnek. A valóság – szerencsére – nem ilyen borzalmas, bár elrettentő példák azért akadnak. Az Egyesült Államokban már idén is volt olyan gyilkosság, amelynek áldozatát valamilyen telefonos meleg partnerkereső appal csalták a helyszínre. 

Merem remélni, hogy Magyarország azért nem Amerika és itt ilyesmi nem fordulhat elő – de az ördög sohasem alszik. Maradjunk inkább a realitásoknál. Szóval a Grindr. Az applikáció, ami megreformálta a melegek ismerkedési szokásait. Ötéves pályafutása alatt 192 országból hatmillió felhasználó készített magának profilt, még olyan, meleg szempontból nem túl ideális helyeken is, mint Irak vagy Irán. Joel Simkhai, az applikáció szülőatyja gyorsan lecsapott az okostelefonokban rejlő új lehetőségekre. Alig telt el fél év az után, hogy 2008-ban Steve Jobs bemutatta az új 3G-s, GPS-képes iPhone-t, és máris ott volt az ingyenesen letölthető applikációk között. Ha valaki nem tudná, akkor Grindr geolokáció alapján megmutatja, hogy milyen messze van tőlünk a legközelebbi felhasználó. Aztán ha szimpatikus, lehet vele chatelni, képeket megosztani és találkozót megbeszélni. New York volt a gócpont (jelenleg is több, mint 500 ezer regisztrált felhasználó van a városban). Az első médiaemlítés mégis a tenger innenső felén történt, méghozzá Londonban. Maga a nagy Stephen Fry volt az, aki először mutatta be az appot a Top Gear című műsorban, egy jól kivitelezett marketinghúzással, látszólag csak úgy viccből. Innentől nem volt megállás. 

Az elmúlt öt évben sokan foglalkoztak a Grindrrel és a meleg társadalomra (ha van ilyen) gyakorolt hatásával. Többek között Jaime Woo Meet Grindr című, meglehetősen amcsi stílusú, de érdekes, szociológiai szempontból megírt könyve. De miért is mérföldkő ez az app a meleg ismerkedésben? Ahhoz, hogy megérthessük, kicsit bele kell ásnunk magunkat a meleg ismerkedési szokások történetébe.

 Kép forrása: GRINDR Press Kit – www.grindr.com

Na, olyan mélyre azért nem kell. Ha csak kis hazánknál maradunk, akkor elég mondjuk a rendszerváltásig visszatekintenünk. A melegek ismerkedési szokásai teljesen eltérnek a heterókétól. Nem újság, de ez mindennek az alapja. Ha teszem azt egy heteró fiú meglát egy csinos lányt a metrón, akkor simán odamehet hozzá beszélgetni és ha szerencséje van, akkor már a Deák tér magasságában egy telefonszámmal lehet gazdagabb. Ugyanígy az utcán, egy étteremben, vagy akár a munkahelyén is. Ehhez képest, ha egy meleg srác meglát egy nagyon helyes fiút mondjuk az utcán, akkor elég ritka esetben teheti meg ugyanezt. Maradnak a mardosó kérdések, hogy vajon meleg? Vagy nem? Ha odamegyek, akkor mi lesz? Kiröhög? Vagy elküld a fenébe? Esetleg be is húz egyet? Mire ezeket a kérdéseket megtárgyaltuk belső énünkel, addigra az illető már rég messze jár. A szabadság érzése, az, hogy bárhol belebotolhatunk az örök (vagy a következő pár órát kitöltő) nagy szerelmébe, teljesen hiányzott melegek életéből. Valahogy mindig helyhez voltunk kötve – olyan helyekhez, amelyek kimondva-kimondatlanul az ismerkedés színterei voltak. Szilágyi Gyula Melegfront című könyvéből, na meg az idősebb korosztály (bocs!) meséiből tudjuk, hogy az első budapesti meleg szórakozóhelyek megnyitása előtt a Népligetben és a Duna-korzón sétálva lehetett leginkább hasonló érdeklődésű emberekbe botlani. Aztán megnyílt az Angyal és a Capella, majd szépen sorban a többi bár és diszkó. Itt már nem kellett attól tartani, hogy meg leszünk bélyegezve azért, hogy kik vagyunk és hogyan nézünk rá a másikra. Kaptunk pártíz négyzetméter szabadságot és lehetőséget. Aztán megjött az internet, ami után a számítógépeink mellett lettünk szabadok, de még mindig csak a négy fal között. Az internetes társkeresőkkel ráadásul egy új jelenség is felütötte a fejét: meg kellett kreálnunk magunkat. A nagy meleg ismerkedős oldalak (pl. a Planet Romeo) mind úgy működnek, hogy egy viszonylag részletes profilt kell összeraknunk, mielőtt bármihez is kezdhetnénk. Az alapadatok (kor, magasság, stb.) mellett leírást is kell adni magunkról. Itt aztán mindenki azt a létező vagy nem létező oldalát domborítja ki, amelyiket akarja. Létrehozunk egy alternatív személyiséget – lehetőleg olyat, amivel elnyerhetjük mások tetszését. Aztán a személyes találkozáskor kiderül, hogy aki olyan szimpatikusnak tűnt a bemutatkozása és a levelei alapján, nem egészen olyan, amilyennek leírta magát.

 Kép forrása: http://rebloggy.com/post/grindr-i-think-im-funny/46113729405

Bárcsak lenne egy szuperképességem, amivel láthatom, hogy ki meleg és ki nem! – erről jómagam is sokszor ábrándoztam. Mert jó-jó, hogy vannak olyan helyek, ahol lehet ismerkedni és nagyjából mindenki meleg, de hiányzik valami. Elég mesterséges és „steril”, hogy ezek a lehetőségek a mindennapi életünktől kényszeresen különválasztva érhetőek el – csak szombat este, csak egy pinceklubban. (Ez persze költői túlzás, csak a szemléltetés kedvéért). Aztán jött a Grindr, és hirtelen meglett a szuperképesség. Megyünk az utcán, megnyitjuk az appot és kiderül ki a hozzánk legközelebb lévő száz felhasználó. De tehetjük ezt a munkahelyen, a boltban vagy a fodrásznál is – napi rutinunk során bármikor. Két világ találkozása, mondhatni. Abban is különbözik ez az ismerkedési forma az internetes társkeresőktől, hogy csak kevés lehetőséget ad a virtuális személyiségek kialakítására: profilunk egyetlen képből, néhány alapadatból és egy mondatból áll. És slussz! A hangsúly a személyes találkozáson van. Hogy ki milyen céllal szeretne találkozni a másikkal, az egészen más kérdés. Közvélemény-kutatások szerint a legtöbben csupán kalandot keresnek, de nem sokkal maradnak le mögöttük a barátkozás és a szimpla időtöltés céljából regisztrált felhasználók sem. 

Ha össze akarnám foglalni a Grindr hasznát, akkor azt mondanám, hogy lehetőséget teremt személyes találkozásokra a hétköznapi életünk bármely pillanatában. Szuper! De mint minden másnak, ennek is megvannak az árnyoldalai. Az app tervezői is felismerték a (sajnos) létező veszélyforrásokat. Azt eleve nem láthatjuk, hogy pontosan hol van a másik, csak a köztünk lévő távolságot. Azokban a bizonyos, meleg szempontból nem túl szerencsés országokban történt incidensek miatt újabban már a távolságunk kijelzését is letilthatjuk. Mert milyen könnyű is az élete az egyszeri homofóbnak, hiszen csak beregisztrál, és már láthatja is a legközelebbi alanyt egy kis gyűlöletbűntény elkövetésére. (Ezzel nem ötleteket akarok adni. Khm…) Plusz mégis csak ott van az a faktor, hogy sohasem tudhatjuk, kivel beszélünk. A Vanity Fair például a világ legnagyobb és legfélelmetesebb melegbárjának titulálta a Grindrt. Ezen kívül a tapasztalat az, hogy a többség tényleg csak kalandot keres, amivel a „hagyományos” értékrendet képviselő, kapcsolatcentikus melegek megint nem tudnak mit kezdeni. Az ő helyzetük továbbra is megoldatlan – nekik marad az internet, vagy a véletlen szerencse. Heteróknál sem vált be ez a fajta ismerkedési módszer, pedig sokan próbálkoztak hasonló applikációk népszerűsítésével. Cserébe a heterók ismerkedési technikái pedig a melegeknél nem szoktak működni. 

A közvetlen környezetem tapasztalatai mindig pozitívak voltak. Volt, aki kalandot, volt, aki igaz barátot talált. Nekik biztos megmutatom majd a fentebb emlegetett Grind című rövidfilmet is. Magára ismerhet mindenki, aki valaha használta már az appot. De azért óvatosan a sötét sikátorokkal!

Kép forrása: http://www.buzzfeed.com/orator/the-best-of-voldemort-on-grindrso-far-badx